Adjon az Isten!

Néhány éve követem nyomon a győri Duna bástya kálváriáját. Nagy valószínűséggel ez a név sokatoknak nem mond semmit. Éppen ezért szeretném a győri Duna bástya sorsának fontosságát és az ebből fakadó - a Gárda szövetségnek is - szóló segítség kérés komolyságát alátámasztani.

Don-kanyar.

Mikor ezt hallom, eszembe jutnak rég elhunyt nagyapáim. Mindketten megjárták az orosz frontot. Amit ott láttak, éreztek, tapasztaltak, azt sosem tudták elfelejteni. Emlékszem, anyai nagyapám mindig arról mesélt, hogy hogyan húzták oda hozzájuk a megfagyott lovakat, hogy abból meleg ételt készítsenek. Hadtápos volt, közel az első vonalhoz. Azon kevesek közé tartozott, akik hazajutottak Felvidékre a háború után. Néha, a hidegebb téli estéken azon kaptam, hogy dúdolgat: "Bajtárs, ma még tán csak öt perc az élet, öt perc és nincsen tovább..."

A tavaly decemberi, dunaújvárosi évzáró után először találkoztunk a GSz tagszervezeteinek vezetőivel.

„Nem attól lesz gazember valaki, hogy azzá nevezik ki”
(Ismerős Arcok)